Egészség_bevezetés

Egészségtudatban nevelkedtem, köszönet érte a szüleimnek, nagyszüleimnek. A gyermekeim úgy nőttek fel, hogy nem ismerik a gyógyszerek nevét, és akkor láttak orvost, amikor oltást kaptak vagy orvosi igazolás kellett a táborozásokhoz. A gyerekorvosunk asszisztense nem találta a nevünket a számítógépes rendszerben, feltételezte, hogy nyilván azért, mert magánorvoshoz járunk, emiatt felháborodva kérdezte meg, hogy miért nem a magánorvosunktól kérünk igazolást…

Úgy gondoltam, hogy nagyon egészségesen táplálkozunk, és mindent megtettem annak érdekében, hogy egészségesek maradjunk. Személy szerint nem iszom alkoholt, nem kávézom, nem dohányzom, nincs káros szenvedélyem, kevés húst, kevés sót fogyasztok, mindig van otthon gyümölcs és zöldség. Patikai készítményeket valamint egyéb népszerű készítményeket a terhességeim alatt szedtem. Nem tudom, hogy van-e összefüggés, de az első szülésemet vesekő, a második szülésemet ideggyulladás kísérte. Alacsony hormontartalmú fogamzásgátló tablettát is szedtem, aminek eredményeképpen hámhiány alakult ki a méhszájon, és az orvos műtétet javasolt, de ezt az „agykontroll” segítségével sikerült elkerülnöm.

Abban biztos voltam, hogy ha az egészségünket meg akarom őrizni, akkor további információkra lesz szükségem, és nekiláttam tájékozódni ezügyben.

Megdöbbentem, amikor Kövesdi Natália könyvét forgatva kiderült, hogy hitem ellenére szélsőségesen táplálkozom! Amiből a hosszú életű, idős korban is munkaképes és szellemileg friss népek sokat fogyasztanak, az a gabona, a zöldség, és a gyümölcs. Bár mindig fogyasztottunk gyümölcsöt és zöldséget, a gabonára viszont nem fordítottunk kellő figyelmet. Szinte kizárólag fehér lisztből készített kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és házi sütemények formájában fogyasztottuk, amikről már kiderült, hogy nagyon nem szolgálják az egészséget. Néhány könyv világossá tette számomra, hogy pontosan mi a teendőm a táplálkozásom terén, ha egészséges akarok maradni.

Erről olvashatsz az

oldalakon.