EFT_mit mondanak mások?

PÁNIK

Nagyon hálás vagyok a segítségedért az EFT-ért.

Ez a módszer ami gyorsan tud segíteni, ez az amit használok is! Segített már repülésnél, elalvásnál ha túl zaklatott voltam. A legnagyobb élmény hogy a pánik tünetek jelentkezésének pillanatában ha elkezdem elő se jönnek a kellemetlen tünetek.

Köszönöm a végtelen türelmedet és azt , hogy bármikor hívlak, segítesz, megnyugtatsz, “fogod a kezem” ha kell.

Hihetetlen erőt ad az, hogy mindig mosolyogsz, jó kedved van! Maradjon így ezt kívánom!

Köszönöm, köszönöm, köszönöm :)))

Izabella

 

_____________________________________________________________

TÚLZOTT KRITIKUSSÁG

Ide jöttem a túlzott kritikusságommal, elégedetlenségemmel. Egy alkalom után is éreztem a változást, sokkal nyugodtabb voltam, és sokkal kevesebb esetben éreztem hülyének a férjemet. 10 éve foglalkozom önfejlesztéssel, kipróbáltam többféle technikát, de a problémámat eddig semmi nem oldotta meg. Krisztina tökéletesen rálátott a problémámra, és nagyon gördülékeny volt a fejlődés ezáltal. /Bea – (30) Szentendre, 2014. szept. 16./

_____________________________________________________________

ERŐS VÉLEMÉNY

Zaklatottan érkeztem kezelésre, mert előző nap egy társaságban nem tudtam türtőztetni magam, és keményen kinyilvánítottam a véleményemet, ami miatt lelkifurdalásom volt. Mindig is ilyen voltam; ha nincs is közöm valamihez, felidegesít mások felelősség hárítása, és az igazságérzetem azt diktálja, hogy határozottan elmondjam, mit gondolok, „osztom az észt”, mert azt szeretném, hogy az érintettek világosan lássák a helyzetüket. Ezzel kapcsolatban mostanában olyan visszajelzéseket kaptam (beolvastak), ami aggodalomra ad okot, félek, hogy a barátaim eltávolodnak tőlem. Az EFT kezelésen feltört bennem a jó érzés, intenzíven éreztem magam végig, miközben a barátaimmal, ismerőseimmel foglalkoztunk. Egy nyugtalan éjszaka után másnap meglepő dolgokat tapasztaltam, az összes szereplőtől váratlan visszacsatolást és megerősítést kaptam arról, hogy szeretnek. Két jó barátnőmnek küldtem egy kedves SMS-t, ami tőlem nem megszokott, egyikük fel is hívott, hogy rendben vagyok-e, és számíthatok rá. Másikuk szeretetteljes válasz SMS-t küldött. Akivel kemény voltam társaságban, felhívott, hogy neki is jobb, ha tisztán lát, jó hogy kimondtam dolgokat. Egy további ismerősöm, akivel szívesen beszélgetek, felhívott azzal, hogy hiányzom, mikor jöhetne már hozzám. Hab a tortán, hogy anyu is közös főzésre hívott, és egy problémám kapcsán olyan jó véleményt mondott, és úgy meg tudott nyugtatni, ahogy ezt eddig még nem tapasztaltam tőle. Meg vagyok döbbenve, hihetetlen, hogy micsoda hatása van egy ilyen másfél órás kezelésnek, a kezelés után egy napba sűrítve történtek váratlan és nagyon pozitív fordulatok, amiktől teljesen megnyugodtam. 🙂 /Zelma (28 éves) 2014./

____________________________________________________________

DERÉKFÁJÁS

„Fájt a derekam, kopogtattunk, elmúlt. Most mit színezzek ezen jobban?” /Tibor – (61) Budapest 2013./

_________________________________________________________

CSOMÓ A HÜVELYKUJJ TÖVÉBEN – PATTANÓ UJJ

2014-ben végeztem EFT 1. tanfolyamot, és a tanultakat több dologra is kipróbáltam – sikerrel. Az egyik problémám látványosan oldódott meg; eltűnt egy kemény csomó a hüvelykujjam tövéből. Sok embernek van ilyen, ez egy reumatikus gyulladás, az ujjhajlító ín orsó alakú megvastagodása, ami miatt az ín beszorul az ínhüvelybe, és pattan. Autoimmun betegség, a szervezet ellenanyagot termel /ízületi tok, hártya/. Négy éve alakult ki nálam, egy idő után nem engedte teljesen kinyújtani a hüvelykujjamat, és behajlításkor mindig pattant. /A csomó szépen növekedett eközben!/ Zavart a munkámban, a finom mozgásokban, ajtónyitáskor, telefonáláskor, probléma volt, amikor gyereket öltöztettem vagy tollat fogtam. Mindig ősszel, szeptember környékén jött elő, és minden év őszén kéthetente kaptam három injekciót a csomó közepébe, ami szűkítette, majd szétoszlatta.  Ez nem jelentett végleges megoldást, a sebészetre kellett volna mennem, hogy felmetsszék és kitisztítsák a csomót, de mindig elodáztam a megnyitást. Legutóbb az orvos elmagyarázta, hogy nincs más megoldás, megígértette velem, hogy jövőre elmegyek a kézsebészetre. 2014. szeptemberben, ahogy kezdett újra előjönni a csomó, máris kopogtattam, így nem nőtt tovább, sőt, december elejére végképp eltűnt. A kopogtatást 2 hónapig naponta csak kétszer végeztem: „Annak ellenére, hogy a jobb kezem… félelem a csomótól….” szöveggel. Hálát adok a doktornak, aki megijesztett, hogy nincs tovább, e nélkül biztos nem kopogtattam volna… Hálát adok a Teremtőnek, hogy az EFT technikát kipróbálhattam, és az elkövetkező időben a magam és mások /akik kérik/ javára tudom alkalmazni. /Melinda – (60), Szentes, 2015./

____________________________________________________________

PIHENTETŐ ALVÁS

Az EFT-nek köszönhetem, hogy az éjszakai pihenésem minősége gyökeresen megváltozott. Nyugtalanul, felületesen aludtam, többször felébredtem, ki is kellett mennem, és fáradtan ébredtem hosszú időn keresztül. Minden miatt szorongtam, aggódtam, ami az alvásom rovására ment, és ma már tudom, hogy nekem a félelem volt a legnagyobb problémám.  A félelem a legnagyobb ellensége az embernek. A kopogtatással az általános stressz szintem csökkent, megtanultam, hogy nem kell mindjárt bet…jni, nem kell mindenért szorongani. Úgy érzem, mintha 10 évet fiatalodtam volna, ahogy leteszem a fejem, azonnal elalszom, nem ébredek fel, tisztán, mélyen alszom, reggel pihenten ébredek. A különbséget úgy vélem, hogy csak az tudja értékelni, aki átélte azt, hogy huzamosan rosszul aludt. /Melinda – (60), Szentes 2015./

______________________________________________________________

KÖHÖGÉS

Köhögésem története még 2001-ben kezdődött -ekkorra lett említésre méltó. Sima megfázási köhögésnek gondoltam, a doki meg nem cáfolta meg. Eleinte csak reggel ébredéskor, ill. este lefekvéskor jöttek rám a köhögési rohamok. Igaz váladékkal járt, ezért gondolták azt, hogy elhúzódó influenza, stb. Nem volt megoldás, akár mivel próbálkoztunk. Végül én már nem is mentem vele orvoshoz. Igaz 4 évenként el-el küldtek kivizsgálásra,  – tüdőgondozóba – de végül  már az allergiát sem vetették el. Én továbbra is köhögtem a napi 2-3-szori rohamomtól nem tudtam megszabadulni, ami nagyon kellemetlen volt, mert 20-25 percig is eltartott, s nagyon sok váladékkal járt. Ettől aztán a levegővétel nehézkes, sőt néha lehetetlennek tűnt. Másfél éve Budapesten a Klinikán  – Gégészet – a doki elmondja, hogy nekem nem a gégémmel van probléma, hanem a gyomrommal. Szerinte rejtett reflux okozza a problémákat. Salvusz vizet ajánlott  fogyasztani, és kaptam valamilyen tablettát, amit csak  rövid ideig szedettek. Ez már kb. 60 %-os javulást eredményezett, nagy örömömre. Áttörés:  a maradék 35 %.ra az Éft. hozta meg. Kopogtatom az első tanfolyam elvégzésétől – 2013. december – de nem nagy intenzitással. Ekkor már voltak napjaim, amikor csökkent az intenzitása a rohamoknak. Jelentős javulást 2014. decembertől éreztem,  sőt ekkor esett le a tantusz, hogy szinte nem is köhögtem már pár hete, csak egy minimálisat, és váladék nélkül. A jót természetesnek veszi az ember,  s nem figyelünk rá eléggé. Valójában az ősz folyamán kb. októbertől vettem komolyabbra a kopogtatást ez ügyben – reggelente egyszer napi szinten kopogtattam. Persze volt mikor sikerült beiktatni még 1-1 kopogtatást a napba, de ez változó volt. Az az igazság, hogy vágnám a “fákat” kifelé, s nagy az erdő, sok a teendő. (Az életben felmerülő nehézségek, szenvedések, fájdalmak erdeje – a szerk.) Minden esetre, mikor felfedeztem, hogy alig köhögök, nagyon nagy öröm fogott el. Innentől kezdve tudatosan figyelek erre is. Nem 100 %-os a dolog, mert úgy gondolom, hogy az étkezésem is befolyásolja  a problémát, de nem igazán tudom kitapasztalni, hogy melyik étel lehet még az a pár %-k. Gyomrom mivel nem fájt sosem, s minden kaja túlságosan finom, …. Néha a kávét már kikiáltottam bűnösnek. ez sem egyforma. Nagy vonalakban ez az én történetem. /Júlia – (63) Csongrád, 2014./

______________________________________________________________

CSONTRÁK

Három hónappal ezelőtt derült ki a betegség, ami jócskán kizökkentett a normál kerékvágásból. Infúziót kapok havonta, betartom az orvosi előírásokat, ellenőrzésre járok, figyelek a táplálkozásomra, étrend-kiegészítőket fogyasztok, igyekszem mozogni, racionális a hozzáállásom a betegséghez. Viszont teljesen „bepánikoltam”, lelkileg „rottyon” voltam, aggasztó volt a sok sírás és a labilis lelkiállapot. Ezért egy ismerősöm biztatására hívtam EFT terapeutát, és arra számítottam, hogy talán kijövök a lelki válságból a segítségével. Az első jó dolog mindjárt az első EFT-kezelés kapcsán történt; elmúlt a gerincem végénél lévő fájdalom. Mivel korábban nem hittem az ilyesmiben sosem, ez a lökés inspirációt adott ahhoz, hogy kövessem az EFT-s útmutatásokat. Bár idegen volt nekem ez a technika, a 2.-3. alkalom után megtanultam magam is.  Sikerült túltettem magam azon furcsaságon, hogy én, Vera, „kopogtatok” a „meridián végpontjaimon”… , és ma már mindennapos az életemben. Folyamatos javulás következett, és 6-7 alkalom után túl voltam a lelki válságon, megerősödött bennem a belső bizonyosság, hogy egy ilyen, többnyire gyors halállal végződő betegségből is ki lehet jönni, ha a stresszt folyamatosan csökkentjük, és energetikailag rendezzük a betegség lelki okait is. Igencsak meglepődtem azon, hogy nem csak stressz csökkentő, hanem fájdalom csillapító hatása is van az EFT-nek, ezért önállóan is használtam ilyen céllal. Összességében megérte a kezelés sorozat, a Krisztinával való kapcsolat jó élmény volt, és megnyugtató, hogy továbbra is számíthatok rá. Fájdalmaim úgymond, nincsenek. Ugyan estére elfáradok, és itt-ott még jelentkeznek, de az orvos azt mondta, hogy estére más is elfárad. A fájdalom nagyrészt viszont tényleg elmúlt, aminek nagyon örülök. Élhetem a normális életemet, jövök-megyek, ahogy szoktam, és köszönöm, jól vagyok. 🙂 /Vera – (55 éves) 2015./

______________________________________________________________

VESEKŐ

Úgy vélem, hogy az EFT mérhetetlen segítséget nyújtott abban, hogy megszűnt a vesekő problémám, ezért szeretném megosztani a történteket:
2012. március elején azt gondoltam, hogy felfáztam. A hólyagom bal oldalán gyenge, éles szúrásszerű érzésem volt, és lüktető érzés lett a hólyagomban. Pár napon keresztül többször kopogtattam magamon néhány percig:
„Annak ellenére, hogy lüktetést és enyhe szúró érzést érzek …”
– és lecsökkentek a panaszok, de nem múltak el teljesen.
Halogattam egy darabig, hogy EFT terapeutához forduljak, de a tünetek erősödése miatt április 5-én elhatározásra jutottam; „a végére akarok járni ennek a hólyag problémának”.
Kezelés közben erősödött a fájdalmam bal oldalon. Kimondtam, hogy „mintha egy érdes kő lenne a bal oldalamban”, de ebből még nem jöttünk rá, hogy vesekő lehet az ok. Egyre kellemetlenebbé vált a fájdalom, a terapeuta javasolta, hogy menjünk az orvosi ügyeletre, de nem voltam hajlandó, és folytattuk a kopogtatást. Előjött egy 20 évvel korábbi vesekő trauma, és jött a kristálytiszta felismerés, hogy nem hólyaggyulladás, hanem most is vesekő (!) okozza a tüneteimet – ezzel a végére is jártam a hólyaggyulladás problémának… 🙂 Közben tovább erősödött a fájdalom, már nem tudtam ülni, felpattantam, és kopogtattam föl-alá mászkálva. A terapeuta diktálta, hogy miket mondjak, gépiesen, öntudatlanul soroltam utána az érzelmeket, de kettőre jól emlékszem közülük: „megalázottság” és „sértettség”.
A kezelést nem tudtuk befejezni; az ügyeleten, majd az urológián kötöttem ki.
Bár nem vagyok gyógyszerpárti, azaz „kőkeményen” ellenállok, a fájdalomtól való félelmemben mégis beszedtem a gyógyszereket, amit felírtak az orvosok, valamint több táplálék kiegészítőt kezdtem fogyasztani, több folyadékot kezdtem inni, és néha rázós utakon bicikliztem, hogy távozzon a kő. /A szavam járására („KŐkeményen”) Sághy András világított rá, köszönöm neki/.
Továbbra is kopogtattunk a terapeutával hetente többször is. A kopogtatás témája folyamatosan változott:
„Félek, hogy nem jön ki a kő”, „félek, hogy nem veszem észre, amikor kijön”, „félek, hogy megint kórházba kell mennem, félek, hogy műtét” „félek, nehogy begyulladjon a vesém” „a testemben bízhatok-e”, „nem értem, miért kaptam fájdalmat”.
„Idegesít, hogy nem tudom, meddig kell szednem a gyógyszereket, amiket utálok”, „a gyógyszerek hatástalanok, de ’legalább’ mérgezők…:-)”„ dühít, macera, plusz meló, hogy takarítanom kell a gyógyszerekkel bevitt nem kívánatos anyagokat a szervezetemből”.
„félek, hogy a sok folyadéktól pont akkor kell pisilnem, amikor nincs rá mód”, „félek, hogy újra begörcsölök”, „idegesít, hogy nem értem az összefüggést, türelmetlen vagyok…”, “utálok sokat inni”
és abszurd félelem is előjött:
„Félek, hogy mi van, ha visszafelé csúszik a kő az uréterben”.
Egy lelki háttérre (párkapcsolat) vonatkozó kezelésen a terapeuta mondatainak köszönhetően megváltozott a hozzáállásom:
„A.e.h. megalázottság és sértettség érzés van bennem a párkapcsolatra vonatkozóan…” „a.e.h. félek attól, hogy egyedül maradok”…”a.e.h. félek attól, hogy alkalmazkodni kell valakihez – és a vesekőnek mindehhez semmi köze”
„a.e.h. elvagyok pasik nélkül, semmi szükségem a velük való bíbelődésre, van elég dolgom a nélkül is, mégis szeretem és elfogadom magam…”
„mi lenne, ha nem feladatnak tekinteném a partnerkeresést, hanem egyszerűen nyitottá válnék?” „mi lenne, ha engedném magam az áramlattal, és örömmel és kíváncsian tekintenék a jövendő párkapcsolatomra?” „mi lenne, ha el tudnám képzelni, hogy a nagy ő is rám találhat, és nem feltétlenül muszáj törnöm magam?” „mi lenne, ha ezt a kérdést esetleg élvezném, ahelyett, hogy nemkívánatos feladatként tekintenék rá?”
Ezt követően elmentem egy túrára, ahol nem fizikailag, hanem inkább lelkileg éreztem, hogy a vesekő a hólyagba került, és valóban; ezután két napig vizelési panaszt okozott. Április 30-án a kő fájdalommentesen távozott, és az összes panaszom elvágólag megszűnt. /Később a párkapcsolati probléma is rendeződött – a szerk./Klaudia – (43 éves) 2012./

______________________________________________________________

ÖNBECSÜLÉS

Hogy mit szerettem volna megoldani, és mire jutottam az EFT-vel? Elégedetlen voltam magammal több vonatkozásban:

  • kevés volt az önbizalmam
  • nem tudtam megvédeni magamat és önérvényesíteni (az életben általában). Ez a nevelés következménye: (legyél engedelmes jó kislány, felelj meg a mi /szülők/ és mások   elvárásainak).   Önbecsülés hiánya.
  • a probléma megoldó képességemet rossznak ítéltem
  • a kommunikációs képességemet szintén
  • szorongásaim, félelmeim voltak
  • a fő mozgatórugóm az volt, hogy “mit szól a világ, a család”, és ettől feszült voltam
  • tudtam, hogy a gyerekkorom meghatározó volt, csak nem tudtam, hogy ezzel mit kezdjek
  • éreztem, hogy a családi korlátok akaratlanul a saját korlátaimmá váltak
  • meg akartam felelni Mások elvárásainak, ugyanakkor ettől nem voltam boldog

Találkoztam az EFT-vel, elvégeztem az alaptanfolyamot, ami oldott rajtam valamennyit, és KÜLÖNÖSEN a KLUB(!), ahová rendszeresen járok.

  • Javult a rálátásom a dolgokra.
  • Új információkhoz jutottam.
  • Láttam, hogy igenis, joga van az embernek a saját „fontosságaihoz” /Szabó Ica/
  • Elfogadottnak érzem ott magam, és szeretem a társaságot.
  • Mások életén keresztül jobban látom a sajátomat is.
  • Feltámadt bennem az igény, hogy ami tudást összeszedtem, továbbadjam.

Az EFT oldja a – lehet, hogy mélyben gyökerező – pillanatnyi feszültségeket, ami önmagában is Nagyon  jó, de  ezzel lehetővé teszi, hogy az ember agya “kinyíljon”, konstruktívvá váljon. Amikor az ember BENNE van a problémában, és nem lát ki belőle, erre szükség van. Jó egy lépéssel hátrább lépni, és onnan szemlélni a helyzetet. Jó dolog megpróbálni érzelmileg nehezített helyzetekben tudatosabbnak lenni, tudatosan igyekezni a pozitív gondolkodásra. /Mónika – (60 éves) 2015.

______________________________________________________________

BIZONYTALANSÁG

Juditnak hívnak 38 éves vagyok 3 gyerekem van, tehát anya, nő és ember is vagyok , de mindegyik szerepemben bizonytalanul, küzdelmesen vettem részt a mindennapokban. Petefészek rákom volt, de kigyógyultam belőle, tudtam, hogy a lelkemet kell gyógyítani, és kerestem is a megoldásokat, pránanadi, pszichológus, wing wawe coachning, amikkel léptem előre mindig egyet ,de nem igazán Éreztem a változást. Aztán a párkapcsolatom is megmérettetésre került úgy éreztem mindent megtettem amit megtudtam és mégis elhagyott a férjem, bizonytalan voltam magamban, a női mivoltomban, nőiességemben, hogy jó anya vagyok e?
Ez a bizonytalan,küzdelmes érzés járta át az életemet és húzott vissza, cél vesztett érzés jellemezte a mindennapjaimat. De nem találtam megoldást,arra hogy megtaláljam ezeknek az érzéseknek a gyökerét és megváltoztathassam a tudatomban  a tudatalattimban. Mikor először mentem Krisztához  már az reményt adott, ahogy fogadott: nyitottsággal, őszinteséggel, meghallgatott és átlátta a jelen állapotom és a legfontosabb problémát amivel dolgozni kellene.  A harmadik ÉFT után éreztem, hogy kiürült a keserűség érzésem, és hihetetlenül felszabadultan kezdem és végzem a napjaimat. Amint feloldódott egy probléma, jöttek elő a további megoldatlan problémák. Például nem a kioperált női szerveim tettek és tesznek nővé hanem ez az érzés bennem van, csak legfeljebb eltemetve, gyerekkori történések vagy rosszul értelmezett események alatt..de ki lehet tisztítani minden rossz érzést és ez hihetetlen euforikus, újjászületés érzését adja.. Az ötödik találkozásunk után Kriszta segítségével már a fejemben is összeállt az az önismereti rend, ami most már stabilan, magabiztosan megtart ebben a kiegyensúlyozott boldog érzésben,  a mindennapok nehézségei ellenére is. Egy olyan ismeretet és technikát adott amivel önállóan is tudom magamat segíteni, építeni a mindennapokban ha szükségét érzem. /Kamilla – (35) /

_____________________________________________________________

BETEG SZÜLŐ

Amikor 2013 októberében elmentem Krisztához, teljes zűrzavarban voltam magammal és az életemmel. Mondhatnám “gáz” volt. Számomra akkor édesapám betegsége volt a legfájdalmasabb. A két órás kezelést követően hatalmas megkönnyebbülést és elfogadást éreztem. Mintha egy hatalmas zsákot tettem volna le, amitől már alig kaptam levegőt.
És az az érdekes , hogy Apu is sokkal jobban lett, pedig az én érzéseimen és hiteimen, gondolataimon dolgoztunk.
Azóta már többször voltam és több témával foglalkoztunk és mindig nagy megkönnyebbülést érzek a kezelést követően.
Sokkal jobban érzem magam a bőrömben és végre megint van energiám, hogy tegyem a mindennapi dolgaimat és tervezzem a jövőmet, amire vágyom:))))
Kriszta megtanított néhány nagyon egyszerű technikára is, amit rendszeresen alkalmazok és sokat tudok saját magamnak is segíteni, ha valamilyen nehéz, stresszes helyzetbe kerülök.
Csak ajánlani tudom mindenkinek! /Edit – (29 éves) 2014./

_____________________________________________________________

VITILIGO – fehérfoltosság

Fehérfoltosság (pigment hiány) jelentkezett a bőrömön, először a fejtetőn, és lassan terjedni kezdett, a homlokom felé húzódott jobbról balra. Ősszel annyira nem látszott, de amint tavasszal kisütött a nap, szörnyen virított. Másfél év után az ujjamon, hátamon, lábamon is jelentkeztek apró fehér foltok. A bőrgyógyászaton gyógyszert írtak fel, és azt mondták, hogy nem tudni, mitől van, és nem tudni, hogy hatni fog-e a gyógyszer. Teljesen elkeseredtem, bőgtem és rettegtem, hogy ez csak romlani fog, és majd életem végéig nyomaszt. Aztán egyszer elmentem jógázni Krisztához, aki jóga után egy húszperces EFT kezelésben részesített. Meglepő módon a következő tavasszal halványabbak lettek a foltok. Amilyen sorrendben keletkeztek, ugyanúgy színeződtek vissza, a barna foltok középről indultak, körülöttük még fehér volt, és még egy évre rá tavasszal már egyáltalán nem látszottak. 🙂 /Dóra – (28 éves) 2014./

______________________________________________________________

CIGARETTA

Érdekes volt leszokni a cigarettáról, mert régóta bennem volt, hogy le kéne szokni, de nem törődtem vele, aztán három hónappal ezelőtt egyszer csak – szinte váratlanul – sikerült. 15 éves korom óta dohányzom, de 27 éves korom óta vagyok erős dohányos, átlag napi egy dobozt szívtam el. Egyszer sikerült 2 hétre és egyszer 4 hónapra leszoknom. 2013-ban EFT 1-es tanfolyamot végeztem, és a tanfolyamon a függőségek témában a cigarettával foglalkoztam, de akkor úgy tűnt, hogy ez nem igazán használ. Aztán fél évig rendszeresen sokat kopogtattam, nem a dohányzással kapcsolatban, hanem életem minőségének javítása céljából a változásra, a kilátástalanságra, a hálára, valamint egy saját programot is rendszeresen elvégeztem. Aztán egy tűzugrásos szerb ünnep forgatagában elfogyott a cigim, ezért kérnem kellett egy szálat, és mivel már késő volt, nem állt módomban pótolni. Ekkor villant át rajtam a gondolat újra, hogy talán nem is kellene a következő dobozt megvennem. Így is történt, másnap nem vettem, és ezzel máról holnapra letettem a cigarettát. Sokkal jobb állapotban vagyok; meg bírtam állni, pedig konkrétan ebben a témában nem is kopogtattam. 🙂 /Dóra, (28 éves) 2014/

_____________________________________________________________

GERINCFERDÜLÉS

13 éves lányom gerincferdülését iskolai szűrésen vették észre, és kaptunk beutalót a kórházba, ahol 31 fokos gerincferdülést állapítottak meg az orvosok, és semmi jóval nem kecsegtettek. Azt mondták, hogy javulás maximum 5 fok lehetséges, de ennek majdnem nulla a valószínűsége, úgyis romlani fog, örüljünk, ha így marad, és nem romlik tovább. Műtétet jósoltak, gyógytornát írtak elő, fűzőt írtak fel, amit természetesen hordott is. Elmentünk homeopátiás orvoshoz, aki BCG oldást csinált. Voltunk egy „csodadoktornál”, aki orvos-természetgyógyász, jól ért a sport orvosláshoz, helyre tett egy alsó csigolyát, és gyógytornát javasolt. Kopogtattam rendszeresen ezzel a témával kapcsolatban, és a pozitív kopogtatásra megtanítottam a lányomat is. A kontroll vizsgálaton a gerincferdülés 14 fokos lett, ami azt jelenti, hogy fél év alatt 17 fok javulás történt, amit lehetetlennek gondoltunk, és aminek mérhetetlenül örülünk. Az orvosok csodálkozva kérdezték, hogy mit csináltunk, de nem mertük mondani, hogy bevetettük a homeopátiát, a pszicho-energetikát (EFT) és a természetgyógyászatot  is az orvosok által előírt gyógytornán és fűzőhasználaton  kívül. 🙂 /Dóra, (28 éves)2014/

______________________________________________________________

“NEM TUDOK SZÓT ÉRTENI A FIAMMAL…”

Azzal a problémával mentem néhány héttel ezelőtt, hogy baromira nem tudok szót érteni a fiammal, nem vagyunk nyitottak egymásra. A kezelés elején ideges voltam, mert késtem, én, aki egyébként mindig ott vagyok negyedórával korábban. Ezért stressz oldással kezdődött, majd utána nagyon jó volt, hogy Krisztina felé meg tudtam nyílni, és egyáltalán valakivel beszélhettem a feszültségeimről. Egy meglévő problémát boncolgattunk, amitől lelkiismeret furdalásom volt. Krisztina hozzászólása után (és némi „kopogtatás” után – a szerk.) felmerült, hogy talán nem is olyan nagy a probléma, mindössze a nők és a férfiak gondolkodásmódja közti különbségről van szó. A férfiak egyszerűbben látják ugyanazt, általában a nők teszik bonyolulttá a dolgokat az érzelmeik miatt. Ez megragadt a fejemben, és kíváncsi lettem, rákérdeztem a fiamnál, hogy ő releváns problémának éli-e meg, ami miatt én frusztrált vagyok, és kiderült, hogy NEM! Egyáltalán nem is neheztel rám, sőt, számomra meglepő módon racionálisan megmagyarázta a viselkedésemet. Gyakorlatilag tényleg megnyugodtam, a kezelés után a javasolt stressz oldást megcsináltam körülbelül egy héten keresztül napjában többször is, most viszont már nem kell…:-) Nagyon örülök, hogy a kezelést követően egy hétvégi összejövetelen megjegyezték, hogy jó a kisugárzásom, sokkal nyitottabb és derűsebb vagyok a szokottnál.  /Klári (55 éves) 2015./