Férjemnek hála, otthon neveltem a gyerekeimet, de már nyiladoztam a fejlődésre, és elolvastam a Mennyei prófécia c. könyvet.
Ebben arról volt szó, hogy az energiáinkat hogyan húzgáljuk el egymástól mi emberek, és arról, hogy a szüleimtől nem csak géneket kaptam, hanem valamilyen spirituális örökséget is, amit én, ha ügyes vagyok, akkor az életemben egyesíthetek. Ez heteken keresztül izgatta a fantáziámat, próbáltam kitalálni, hogy én személy szerint vajon mi a csodát örökölhettem a szüleimtől. Mi az, amit ők mutattak nekem az életükkel? Egy vasárnap este meg akartam látogatni egy volt osztálytársamat, és délelőtt fura érzésem lett. Valami megmagyarázhatatlan erő taszított el otthonról, felhívtam az osztálytársamat, hogy mehetnék-e most rögtön. Szerencsére igent mondott ő is, a férjem is, és én beültem az autóba, ami teljesen másképpen indult el, mint szokott. Olyan érzésem volt, mintha szánkóra ültem volna, ami elkezd csúszni alattam, pedig én nyomtam a gázt, és én kormányoztam, csak az érzések voltak különösek. Menet közben belém hasított a felismerés; rájöttem, hogy mit adott az életével édesanyám, aki már régen meghalt, és mit tehetek hozzá édesapám részéről, aki még ezután is sokáig élt. Nem jellemző rám a sírás, de ott az autóban záporoztak a könnyeim, hangosan zokogtam, és közben hangosan kacagtam a boldogságtól, hogy megvan (!), tudom, mit kell ötvöznöm a szüleim személyiségéből.
Ez nekem teljesen új élmény volt, soha ilyen érzelmi kitörésben nem volt részem sem előtte, sem azóta. Ezért kissé zaklatott állapotban érkeztem a volt osztálytársamhoz, de mint kiderült, neki is voltak spirituális élményei, csak az ilyesmiről nem nagyon beszél az ember, ha nem akarja, hogy a környezete bolondnak nézze…